EECE logo transparent background

Együtt Egymásért Civil Egyesület

Felelős állattartás fontossága

„Egy állat múltját nem változtathatod meg, de a jövőjét igen!” Ezzel az üzenettel hívtuk városunk lakóit egy, az állatvédelemmel, állattartással foglalkozó programunkra. A programon részt vett és előadást tartott dr. Ravasz Ferenc állatorvos. Vendégeink voltak Lovasberényből a FEMA állatmentők, akik egy előadás keretében számoltak be a felelőtlen állattartás problémáiról.  Programunk keretében rajzpályázatot hirdettünk óvodások, alsó,- […]

A tegnap megtartott lakossági fórumunk rövid összefoglalója

Szeretnék megköszönni azoknak, akik elfogadták meghívásunkat és részt vettek fórumunkon. Tibor Dranka rövid visszatekintőjében értékelte a választási eredményünket. Tibor kihangsúlyozta, hogy teljesen új szereplőként jelentünk meg a politikai palettán, ennek ellenére a sikeres, intenzív kampányunknak köszönhetően 1535-en szavazatukkal is támogatták egyesületünket, s ez a választók 22%-át jelenti! Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az eredmény […]

Javaslat alpolgármester és bizottsági helyekre

Mór Város Önkormányzata Fenyves Péter polgármester részére Tisztelt Polgármester úr! Az Együtt Egymásért Civil Egyesület nevében az alábbi javaslatot tesszük Mór Város alpolgármesterének személyére, továbbá Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületénekbizottsági helyeinek, valamint a városi tulajdonban lévő gazdasági társaságok felügyelő bizottsági helyeinek betöltésére. Véleményünk szerint az eddigi gyakorlattól, amely a megszerzett képviselői helyek arányában osztotta el a […]